Anyu-álom

Városszéli domb –

oldalán döcög buszunk –
ha megáll, megsemmisül 
miként cápa, Föld, a Nap –
végsorsa törvényszerű.

Elfáradtam s vizelni kellene.
A kocsi leáll –

anyám vezette eddig,

                        úgy száznyolc évesen.

„Ügyes vagy” – mondtam én neki –
két rozoga zöld budi

                        valóban volt az erdőszélen.

A másik oldalon – alkonyi kép –
hatalmas tűzfalak érdekes
                        geometriája között

a távolban

            Naptól még megvilágított
                        vörösben lángoló vidék.

Elfáradtam, – itt a helyem.
Ügyes vagy, Anyu, köszönöm!

                        – mondtam én –
mindent köszönök Neked.

                                      Anyu: 1908-97-ig élt.