Fedéltelen
Megjelent a „Rácsodálkozás” c. kötetben
A házak közt dünnyög téli szél,
az ég szürke, ólomszín-lepel.
Reszket mind, ki felett nincs fedél,
nincs – és szíve is kövön hever.
Lét határán, ám de mégis él
és kezére párát még lehel –
s néha alkoholnak égiszén
át bús-rózsaszín köd permetel.
Szállnak így angyali szárnyakon
országok felett; a tájakon
jégcsapból is forró víz folyik
és várnak rájuk puha pamlagok.
Ők maguk nem veszik számba hogy
„álmodik a nyomor”… álmodik.
2005.XII.25.