Hivatás

Belépve az osztályba

                        – rég nem látott tanár,

lett hurrá-hangulat,

                        emlékszámyú örömár.

Érzésem ambivalens,

                        zavarba jöttem –

munkában töltött ötven

            év után elrepült még három,

nekik diákként stagnált az idő –

szemükben így volt-magamat látom;

megkésett visszhang, hamis valóság ez,

naiv, ártatlan, bájoló tükör.

Érzésem ambivalens –

            fennhangon mondjam; már nem

vagyok a régi,

                        nem járom az erdőt,

                                    nem vonz már az égi?!

– mi elszivárgott tőlem; az életerő, derű.

Vagy – játszam, imitáljam azt,

                                    ami voltam,

hogy Nektek a lét maradjon még

                                    könnyű, álomszerű?

És lám – alig hihető –

            egyszerre csak imádságom támadt;

segítsen az ég, oh jöjj Prométheusz, hozz

lelkemnek lángot – még ha el is égek

mint tölgyfa, ha kiszáradt –

Talán így maradhatok igaz példaképnek.