Maradj otthon!
| Olaszoknál, spanyol honban, szerte a világban napjában halnak most vírustól ezerek. Nálunk, momentán itt, Erzsébeten, az utcákon, tereken alig néhány álarcos ember ténfereg – bocsánat, maszkban – annak mondjuk, nehogy bálban érezzük magunk, hol puha tetemek keringőznek s behízelgő hangon szól a csontzene. Ó nem! Tavasz van, napfényes tavasz, menyasszonyi fátyolban pompáznak cserjék és fák, Nyitnikék, nyitnikék! – csivitel cinege, s úgy mint én, kiszöknek szűk celláikból az öregek, napfényre vágynak, felejteni a halottak ezreiről szóló, rémísztő híreket, a megkoronázott titokzatos vírushadsereget. Ha egyik a másikkal – kutyával vagy anélkül – szemben közeleg, hajtűkanyart veszen, mert felrémlik előtte a karantén, a fénytelen, no meg a lélegeztető gépeknek sora; haza kellene mennem, még várnak a feladatok, még nem tartottam bűnbánatot, ettől kezdve mindig szép szavakat mondok majd neked, egy-két nap és lehet, hogy rideg statisztikai adattá válhatok – hát haza kell mennem! 2020. IV. 3. 128 |